2010. december 15., szerda

Animációs sorozatok

2010. december 15.
Művészeti Tanács az animációs pályázatokról tárgyalt
- a tájékoztatás nem hivatalos, az alkotók külön értesítést kapnak -
Igaz, nagyjátékfilm alapjául szolgáló filmnovellára írtuk ki a pályázatot, több, kiváló ötleteket tartalmazó pályamű érkezett rövid, animációs sorozatokra.
A Tanács ezek közül a Kecskemétfilm közreműködését kérve az alábbiakhoz keres - az alkotókkal egyetértésben - grafikus rendező társakat, hogy a téma kidolgozása, fejlesztése elkezdődhessen.

HOMOKTÖRPÉK -V. BUZÁS ANDREA
PACÁK - WEISZ BÉLA / rendező animátor is/
ROKI - HARANGI ANDREA
TRAPP - MODRA ILDIKÓ

 A Dagonyalények /Finy Petra/, Konyhamesék /Iski Szilvia/  és a Lilipótvárosi mesék /Both Gabi/ c. pályamunkák alapötletét  jónak találták a Tanács tagjai.
Többen kiválónak tartották Varsányi Ferenc Szigetvilág c. kidolgozott forgatókönyvét.

Angelusz Iván - producer

Vészits Andrea - vezető dramaturg

Vekerdi Tamás - pszichológus

Rózsa János - filmrendező, stúdióvezető

Mikulás Ferenc - Kecskemétfilm vezető

Kremsier Edit, Vekerdi Tamás, Angelusz Iván
Novák János - zenész, a Kolibri Színház igazgatója
 A képeket Takács Vera készítette

Beszélgetések 2.

Jokhel Árpád
2010. december 8.
Jokhel Árpád Az önzetlen szeretet lányai c. filmnovella írója.
Pár sor a műből:
"
- Feketeöltönyös, magas, kosárral, Gyuri bácsinál! – súgja a szőke kislány.
- Hatvan év körüli, kifestett, ronda hárpia, tarkabarka ruhában egy kis csivavával és teli fuksszal. – reflektál nyomban a másik kislány.
A szőke kislány arcán némi zavartság látható, de azért sebes léptekkel hagyják egymást maguk mögött mindketten. Majd pár másodperc múlva a szőke kislány a megszokott figyelmetlenséget magára öltve botlik bele egy vörös kosárba és újból csak tovább lépdel pattogó léptekkel a tömegben egy csivava vékony ugatásától űzve, miközben undorodó pillantásokat vet a húspultban lévő árura.
- Már megint egy figyelmetlen kis csitri, nem kellene ezeknek az iskolában lenni! – magyaráz felháborodottan hentesnek a barna kislány által emlegetett hárpia, miközben a kiválasztott egy kilónyi marhahúst vesz át, majd a kosárban kezd el kutakodni és előkapja a vastag bőr pénztárcáját.
- Nyári szünet van. 2290 forint lesz. – válaszolja fapofával és némi szájelhúzással a hentes.
- Esküdni mernék, hogy volt nálam három darab ezres, de most nem találok csak egyet. – szólal meg némi kutakodás közepette a nő elégedetlenkedő hangon...."

2010. december 10. 
 Kálmán Dóra: Kokimaki nyomozóiroda
Részlet:
"...
- Láttad a csókát a buszon? - kérdezte Konrád.
- Milyen csókát?
- A terepnadrágosat.
- Aki középen állt?
- Igen, ott. Oroszlános nyaklánca volt.
- Nem figyeltem.
- Fémből.
Matyi értetlenül nézett Konrádra. Miért fontos ez a nyaklánc?
- És? Ez akkora szám?
- Szerintem idegenlégiós. Nekik van ilyen nyakláncuk.
- Honnan tudod?
- Láttam a…egy filmben.
Szótlanul mentek egy darabig. Matyi a sarkon szólalt meg újra.
- Hát, akkor lehet, hogy csak vette a nyakláncot, vagy csak hasonlít. Mit keresne itt egy légiós? Na megyek, szia, sok a lecke holnapra.
- Ne is mondjad - Konrád nem volt túl lelkes. Reggel találkozunk, szia!
- Szia!..."

2010. december 6., hétfő

Beszélgetés az alkotókkal 1.

Dóka Péter
2010. december 1.
Sor került az első megbeszélésekre a filmnovellák fejlesztéséről
1.
Dóka Péter: A kékhajú lány
Így kezdődik

"A születésnap
Tizenkét gyertya ég a tortán. A vendégek jókedvűek, csak az ünnepelt, Olivér néz komoran maga elé. Mióta vissza tud emlékezni, mindig volt valami galiba a születésnapján. Biztosan most is történni fog valami. De vajon micsoda? És mikor?
… Ahogy minden évben, most is remek ajándékokat kap.
A húgától egy szerelmes témájú vízhatlan könyvet, amit kádban is lehet olvasni. Nagyon örül neki, bár elolvasni nem fogja, mert a romantikus könyvektől kiütés nő a hasán.
A nagyapja Rambo 5 márkájú túlélőkést ajándékoz neki, ami dzsungelharcban kiváló fegyver. Szuper ajándék, még akkor is, ha az idén Olivér valószínűleg nem utazik el a dzsungelbe harcolni.
Olivér anyukája három inget vásárolt: egy kéket, egy zöldet és egy pirosat. Klassz ajándék, bár Olivérnek a kék nem tetszik, a piros és a zöld pedig kicsi rá.
Az apukájától mini sakk-készletet kap, és ugyanezt kapja a nagyitól is, mert mindketten azt hiszik, hogy Olivér imád sakkozni. Ez tavaly még igaz volt, de idén focilabdát szeretett volna.
Az egyetlen rossz ajándékot Pityu bácsi adja, de Olivér még ennek is örül, mert azt hitte, hogy tőle nem kap semmit.
– A szívemből adom – mondja Pityu bácsi, de nem a szívéből veszi elő, hanem a zsebéből. Az ajándéka egy zöld színű spirálos füzet és egy zöld színű toll, amelyet bele lehet tolni a füzet spirálos részébe.
A délután remekül telik. Olivér a túlélőkéssel feldarabolja a nővére vízhatlan könyvét, és megnézi, hogy darabokban is vízálló-e. Sajnos nem. Aztán felpróbálja a piros meg a zöld inget, szét is hasadnak rajta rögtön. Utána célba dob a sakkfigurákkal a szomszéd macskájára, akit nem nagyon szeret, mert ő ette meg Lucit, a kis fehér egeret még tavaly..."


Szabó Iván, Benedek Ágota

2.
Benedek Ágota - Szabó Iván: Előző élet
Így kezdődik:
"Másfél tucat unott középiskolás várakozik a budapesti gimnázium tantermének ódon falai közt. A terembe belép új osztályfőnökük: RÁCZ PÉTER, a fiatal, jóképű fizika tanár. A diákok vegyes érzelmekkel fogadják. A zavart, zárkózott Rácz szavaiból megértjük, hogy régi osztályfőnökük határozatlan időre kényszerszabadságra ment. Rácz részvétét nyilvánítja ki osztálytársuk, GAZSI halála miatt, mire néma csend üli meg a termet. Szóba kerül a már korábban megszervezett osztálykirándulás, melyre többen nem akarnak elmenni a tragédia miatt. Végül nyolcan, Gazsi legközelebbi barátai vállalják a hegyi kirándulás „száműzetését”.... "

Vészits Andrea, Rózsa János


2010. november 29., hétfő

Jó hír

Gyerekcsatorna lesz az m2-ből

Megjelent: 2010.11.29. 08:59
Frissítve: 2010.11.29. 08:59

Tematizálják a közszolgálati tévéket - ezt jelentették be az új vezérigazgatók.

Olyan közmédia struktúra áll fel, amelyben lehetőségük van a vezetőknek arra, hogy a műsorra koncentráljanak – ezt mondta Medveczky Balázs az MTV vezérigazgatója a Ma reggel című műsorban.
Közölte azt is, hogy tematizálni fogják a csatornákat, így például az m2 gyermekműsorokat fog sugározni, a Duna Autonómia kulturális csatorna lesz, az m1 pedig továbbra is ellátja az országos közszolgálati tévé feladatait. A Duna 1 olyan „országbrand” lesz, amellyel megmutathatjuk magunkat a világnak – tette hozzá Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió vezérigazgatója....

2010. november 22., hétfő

A filmovella pályázat eredménye

2010. szeptember 27.-én lezárult a Bálint Ágnes Műhely által kiírt filmnovella pályázat. A felkért írók filmnovelláit a Művészeti Tanács 2010. november 3.-án értékelte.
A beérkezett filmnovellák közül több olyan alkotást talált  a Művészeti Tanács, ami játékfilm alapjául szolgálhat, ezek alkotóit megbeszélésre kéri, hogy az ötletek továbbfejlesztéséről tárgyalhassanak.
Dóka Péter: A kékhajú lány
Szabó Iván - Benedek Ágota: Előző élet
Jokhel Árpád: Az önzetlen szeretet lányai
Kálmán Dóra: Kokimaki Nyomozóiroda

Mivel játékfilm elképzeléseket kértünk, ebben a fordulóban nem kerültek értékelésre azok a pályamunkák, amelyek televíziós sorozatok, kisjátékfilmek, animációs mesék, rajz, bábfilmsorozatok alapjául szolgálhatnak. Sok ilyen értékes, érdekes pályázat érkezett.
Amennyiben a jelenleg átalakulóban lévő televíziók - reményeink szerint - tervezik gyerekeknek szóló tévé játékok, sorozatok gyártását, újabb, értékelő tanácskozást tervezünk összehívni a tévés alkotások alapjául szolgáló tervek elbírálására.

A gyerekfilmekért lobbiznak

 Varsányi Gyula Népszabadság 2010. augusztus 4.
Jó szándékból nincs hiány, csak a kormányzati pénz hiányzik a Bálint Ágnes Műhely mögül.
Határozzák meg, mennyit kell gyerek- és ifjúsági filmekre fordítani a filmtámogatásból - javasolja Takács Vera, a nemrég alakult Bálint Ágnes Műhely vezetője. A filmalapítványnál nyitott kapukat talál, ám a filmpénzek nagy részét zárolta a kormányzat.

Májusban bontott zászlót a Bálint Ágnes Műhely, amelynek művészeti tanácsában részt vesz a többi között a rendező Ascher Tamás, Szabó István, Rózsa János, az animációs filmes Mikulás Ferenc, a gyerekpszichológus Vekerdy Tamás vagy az MTV egykor nagy hírű gyerekosztályának két jeles alkotója, Kremsier Edit és Takács Vera. „Magyarországon az utóbbi 10 évben nem készült gyerekfilm, a televíziók palettájáról is kikopott a gyerekeknek szánt fikció, így a ma felnövő nemzedék amerikai, japán és konzerv kultúrán nő fel, saját világával, történeteivel nem találkozik" - kezdték bemutatkozó közleményüket a műhely tagjai, amelyből kiderül: határozott lépéseket akarnak tenni annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon.
- Sajnos, Magyarországon általában nincs rangja a gyerekművészetnek, holott a szép vers, a kifinomult forma, a jó zene, no meg az értékes mozgókép rendkívül fontos lenne a tíz év alattiak számára is - mondja a műhely vezetését vállaló Takács Vera. Hozzáteszi, évtizedekkel korábban a Magyar Televízió is ezt képviselte, amikor megrendelőként és önálló műhellyel is támogatta a műfajt. De azt a műhelyt felszámolták, a megrendelések megszűntek. „A gyerekekért nem lobbizik senki" - idéz ennek kapcsán egy évekkel ezelőtt hivatalban levő tévéelnököt. Most viszont a legendás meseíró és gyerekfilmkészítő nevét felvevő Bálint Ágnes Műhely tagjai, akiket az Objektív Filmstúdió támogat, lobbizni fognak. (Bálint Ágnes nevéhez fűződik a Mi újság a Futrinka utcában?, a Mazsola, a Frakk, a Kukori és Kotkoda vagy a Palásthy György által feldolgozott A szeleburdi család című film, egyebek között).
Azzal kezdték, hogy pályázatot írtak ki filmnovellák írására. Meghívottaik között olyan szerzők vannak, mint Egressy Zoltán, Lackfi János, Marék Veronika, Tasnádi István, Tóth Kriszta, Spiró György, Zalán Tibor, Varró Dániel és mások. De nemcsak az ő munkáikat várják a beadási határidőig, szeptember 27-ig, hanem bárki másét, aki gyerekeknek szóló művekkel jelentkezik. Már tucatnyi kézirat érkezett be. A meghívott szerzők közül lesz, aki egy lakóházba költöző érdekes ember utáni gyereknyomozásról, egy zseniálisan hegedülő intézeti fi úról, mese és valóság egymásba bonyolódásáról, koldus és királyfi felcserélődésének mai változatáról vagy a honfoglalás korába történő időutazásról ír történetet.
A legjobb, leginkább megvalósítható filmnovellákból forgatókönyvek készülnek, amelyekkel „bombázni" fogják a filmfinanszírozó szervezeteket. - A filmművészszövetség gyerekszakosztálya az utóbbi években egymás után tette közzé felhívásait a műfaj felélesztésére, eredménytelenül -emlékeztet Takács Vera. - Most olyan alapanyag lesz a kezünkben, amely magában filmvásznat vagy képernyőt követel - fűzi hozzá. Véleménye szerint a Magyar Mozgókép Közalapítványnál meg kellene határozni, menynyi jusson gyerek- és ifjúsági filmekre a filmpénzekből. Néhány napja beszélt erről Kőrösi Zoltánnal, a kuratórium elnökével.
- A Bálint Ágnes Műhely törekvése egybevág a miénkkel - mondja ennek kapcsán Kőrösi lapunknak -, erről nem lehet vita közöttünk. Legfeljebb az a gond, hogy az MMK nem adhat olyan pénzt, amelyet továbbosztanak, tehát nem támogathat intézményt. Konkrét filmtervek megvalósítását viszont igen - teszi hozzá, megjegyezve: az új kuratórium elképzeléseiben is szerepel, hogy bizonyos rendszerességgel külön gyerek- és ifjúságifilm-pályázatokat írjanak ki. Az előzetes tervek szerint már most a nyáron megjelent volna egy ilyen kiírás, ezt azonban el kellett halasztani, mert az idei filmpénzek jelentős részét zárolta a kormányzat.

Sztárszerzők élesztenék fel a gyerekfilmet


Szűcs Gyula

2010. június 23., szerda 10:11 | Frissítve: 2 órája
Ismert filmesek és dramaturgok lelkesültek be a Bálint Ágnes Műhely májusban meghirdetett filmnovellaíró pályázata után. Marék Veronika ifjúsági krimit, Jankovics Marcell időutazós rajzfilmet tervezget, Csukás István két korábbi meséjét is leporolta. Már csak a milliók hiányoznak.
"Nagyon fontos, hogy 20 évnyi kihagyás után a most felnövőknek is legyenek saját gyerekfilmjeik” - kezdte egy evidens indokkal Takács Vera [1] dramaturg, a Bálint Ágnes Műhely művészeti tanácsának vezetője, miért indítottak filmnovellaíró [2] pályázatotmájusban [3]. Már az első fordulóra négy hét alatt sok mesefilm- és rajzfilmtervet adtak le a pályázók. A dramaturg szerint jól fogadta a hazai meseíró szakma a műhely Objektív filmstúdióval közösen indított meghívásos pályázatát [4], ami a 6-12 éves korosztály, és az egész család számára élvezhető játékfilmek, tévéfilmek és sorozatok elkészítését tűzte ki célul.
A projekt egyik húzóneve és leglelkesebb támogatója a veterán meseíró, Csukás István[5], aki ugyan nem fog szeptemberig egy új Süsüt vagy Mirr-Murrt kitalálni, de már leporolta két régebbi, eddig még kiadatlan történetét. Marék Veronika [6], a Kipkopp-mesék írója pedig új oldaláról mutatkozna be: egy kamaszokról szóló krimit adott le a műhely pályázatára.
20 éve nincs a Keménykalap és krumpliorrhoz hasonló gyerekfilmünk...
A Keménykalap és krumpliorr hangulatát visszahozó filmek mellett már néhány animációs filmterv is szóba került, bár ezeknek a megvalósításához jóval több pénzre lenne szükség, mint egy élőszereplős tévéfilmhez. Berg Judit Cipelő cicák mesekönyvsorozata [7] például kiváló rajzfilmes alapanyag lehet, akárcsak Bálint ÁgnesElvarázsolt egérkisasszony [8] című meseregénye, sorolta a dramaturg. Jankovics Marcell[9] pedig egy olyan animációs film terveit egyezteti a Bálint Ágnes Műhellyel, amiben egy tini időutazó kerülne vissza a magyar honfoglalás korába.
Tasnádi István [10], a Made in Hungária társforgatókönyvírója egy újabb kifordított történetében egy régebbi munkájának, a bíróságon játszódó Piroska és a farkas bábelőadásnak [11] a hangulatát vinné tovább. Egressy Zoltán [12], a Portugál írója ésLackfi János [13] műfordító szintén gyerekeknek szóló történetekkel készülnek. Darvasi László [14] egy újabb Trapiti történettel [15] érkezett, Varró Dániel [16] költő pedig már két filmnovellát is leadott. A színházi és tévéfilmes dramaturgok közül pedig Zalán Tibor[17], Litvai Nelli [18], a meseterapeuta Boldizsár Ildikó [19], a költő Tóth Krisztina [20],Kiss Ottó [21] író és Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm vezetője dolgoznak novelláikon.

"Ezek egyelőre csak tervek, történetvázlatok. Az érdemi munka, a tényleges forgatókönyvírás szeptembertől kezdődik. Akkora viszont már jó lenne, ha az írók rendezőt is kapnának maguk mellé, vagy akár ők javasolnának neveket, akikre szívesen bíznák a történetet. Igyekszünk mi is előre tervezni: Fliegauf Benedekre [22], Gothár Péterre [23], Pálfi Györgyre [24] és Ascher Tamásra [25] mindenképpen számítunk" - tette hozzá Takács Vera.
Az anyagi háttér még nincs biztosítva: "Sok függ attól, hogy hány forgatókönyv készül a filmnovellákból, és hogy a Mozgókép Közalapítvány pályázatán és más forrásokból mennyi pénzt tudunk kiharcolni." Eddig anyagilag csak annyi biztos, hogy a megfelelő minőségű pályázati anyagok szerzői megkapják a májusi kiírásban szereplő [26] 200 ezer forintot.
Az évek óta tervezgetett Fülig Jimmy rajzfilm is fontos lenne a műhelynek, de bárkit szívesen látnak, akit véletlenül kifelejtettek az előzetesen meghívott írók közül, vagy akit még nem ismer a közönség, de van egy jó meseötlete. A beérkező pályamunkákat könyvben is szeretné kiadni a Bálint Ágnes Műhely.

A filmnovella pályázat kiírása


FILMNOVELLA PÁLYÁZAT

Az Objektív Filmstúdió keretein belül működő Gyermek- és Ifjúsági filmeket, TV műsorokat készítő

Bálint Ágnes Műhely
meghívásos filmnovella és forgatókönyvíró pályázatot ír ki gyermek- és ifjúsági filmek készítésére.
Kísérletet szeretnénk tenni színvonalas, műfajilag változatos, a családok számára vonzó film-forgatókönyvek elkészítésére a magyar irodalom kiemelkedő alkotói, fiatal, tehetséges írók – és természetesen rendezők bevonásával. A kész forgatókönyveket nem kívánjuk kisajátítani, legyártásuk a különböző filmkészítő cégek feladata maradhat.
A pályázaton részt vevő írótól az első fordulóban olyan eredeti, legalább 20 (de legfeljebb 30) oldalas filmnovellát várunk, amely korábban nem jelent meg a nyilvánosság számára, tartalmazza az elkészítendő film minden fontosabb jellemzőjét, műfaját (zenés, prózai, animációs, stb.), stílusát, és amely:
az író megítélése szerint
a gyermek- illetve ifjúsági közönség, a családok érdeklődésére számít,
jó szereplehetőséget kínál kiváló és népszerű magyar színészek számára,
a mai anyagi és technikai körülmények között Magyarországon legyárthatóak, költségük lehetőleg egy átlagos magyar film költségét ne lépje túl.
A megfilmesítésnél nagyobb esélyük lehet azoknak a témáknak, amelyek a mi világunkról szólnak, tükrözik jelenünket, azt a világot, amelyben élünk és amelyet konokul megpróbálunk megjavítani.
A pályázatra beadott írásokat a Bálint Ágnes Műhely nyomtatásban, könyv alakban is megjelentetheti.
A pályázatra meghívott írók a fenti feltételek teljesítése esetén 200.000.- azaz kétszázezer forint díjazásban részesülnek, mely egyben opciós jogot biztosít a pályamű megfilmesítésére.
A pályaművek közül a legjobbakból forgatókönyvet rendelünk.
Célunk, hogy az íróval való egyetértésben minél előbb bekapcsoljunk a munkába olyan rendezőt, aki vállalja, hogy a forgatókönyv végső változatának megszületését követően a filmet megrendezi.
A pályázat beadási határideje: 2010. szeptember 27.
A pályázat nyitott, a fenti határidőig a pályázat feltételeinek betartásával a meghívott írókon kívül bárki csatlakozhat. Az így beadott pályázatok akkor kerülnek díjazásra, ha a Műhely az írásműből filmforgatókönyvet kíván íratni.A pályaműveket a balint.agnes.muhely@gmail.com címre várjuk

A Bálint Ágnes Műhely alapitó irata


MEGALAKULT
a
BÁLINT ÁGNES MŰHELY

Magyarországon az utóbbi 10 évben nem készült gyerekfilm s a televíziók palettájáról is kikopott a gyerekeknek szánt fikció, így a ma felnövő nemzedék amerikai, japán és konzerv kultúrán nő fel, saját világukkal, önmaguk történeteivel nem találkoznak. Igen, tudjuk, de nem tettünk ellene semmit. Bálint Ágnes pár kollegájával közösen annak idején a semmiből teremtette meg a gyerek-televíziót. Most a gyerekfilm feltámasztására egy nevével fémjelzett Műhely alakult az Objektív Filmstúdió keretei között, hogy összegyűjtse és munkára serkentse azokat az írókat, rendezőket, akik velünk együtt fontosnak tartják, hogy készüljenek a családok, a gyerekek számára magyar játékfilmek, tv játékok, sorozatok.
Mivel mindent az alapoktól kell újraépíteni, elsőként színvonalasan kimunkált forgatókönyveket kell összegyűjteni, hogy ezek alapján elindulhasson a gyártási folyamat. Első lépésként a Bálint Ágnes Műhely filmnovella pályázatot ír ki, ahol ma játszódó, film és tv játék, sorozat vagy animációs film alapjául szolgáló témákat kér. Az elkészült novellákat a Művészeti Tanács értékeli s nyomtatott formában is megjelentjük. Az elkészült forgatókönyveket gyártó cégek, televíziók számára is elérhetővé tesszük.
Elsődleges célunk a mostohán kezelt legkisebbeknek, most már mondhatjuk: generációknak a kultúra iránti igényét felkelteni és színvonalas, igényes filmeket kínálni nekik. Óriási a társadalmi igény erre, hát szolgáljuk ki. Ezért jött létre a Bálint Ágnes Műhely és kezdi el munkáját egy a családok számra készülő filmek alapjául szolgáló novella pályázat kiírásával. Budapest, 2010. május 35.

Bálint Ágnes Műhely művészeti tanácsa

Ascher Tamás Szabó István Vekerdy Tamás
Novák János Rózsa János Takács Vera
Novák Péter Vészits Andrea Tóth Kriszta
Mikulás Ferenc Angelusz Iván Kremsier Edit

Bálint Ágnes Műhely

A műhely megalakulásának története:
Takács Vera szubjektív beszámolója
2008. október 24. Bálint Ágnes elment. Már a temetésen felmerült a gondolat, hogy emlékére egy filmkészítő Stúdió alakítása lenne méltó tett.
2009. január 4. Sándor György a Magyar Televízió nyugalmazott Közművelődési Igazgatója telefonál, elmondja, szeretné, ha ez a stúdió létrejönne, és hogy nem szállnék- e be. Már többeknek telefonált, de amikor kérte hogy írjanak egy szinopszist, senki nem ért rá. Elkészítettem a szinopszist.

2009. január 14. Kremsier Edit kezdeményezésére találkoztunk, Rózsa Jánossal, az Objektív Filmstúdió vezetőjével. Rózsa János előterjeszti, hogy inkább egy Műhely kellene, mert egy csomó pénzt spórolhatunk, ha már meglévő infrastruktúrára építünk. És hogy egy neves emberekből álló csapatot kellene verbuválni.
2009 tavasz - az elkészített szinopszist Sándor György többféle csatornán át eljuttatta állami és pártvezetőkhöz, akik kevéssé érdeklődtek a gyerekfilm iránt
2009 szeptember – A Csiribiri c., Halász Jutka koncertfilmjének bemutatója újra előtérbe hozza a Műhely kérdését, Rózsa János pályázatra beadható forgatókönyv javaslatokat kért
2010. február 8. A Filmszemle zárófogadásán Hiller István miniszter beszél Rózsa Jánossal, fontosnak tartja, hogy a Műhely megalakuljon és ígér 20 milliót a beindításhoz, esetleg többet, ha marad - aztán az ígéret csak szó marad. Mindennek ellenére
2010. április 26.-án a BÁLINT ÁGNES MŰHELY megalakult, létrejött a Művészeti Tanács és elhatároztuk, hogy filmnovella pályázatot írunk ki, meghívott írók részvételével, de lehetőséget biztosítunk arra is, hogy bárki elküldhesse filmnovelláját.